Ez egy újszerű elmélet arról, hogy hogyan kell befektetési döntéseket hozni akkor, amikor a jövő bizonytalan, és amely párhuzamot von a reálgazdaság és a pénzügyi opciók értékelése között. Ez az elmélet egyre divatosabbá válik az üzleti iskolákban, valamint a tanácstermekben is. A hagyományos befektetési elmélet azt mondja, hogy ha egy cég értékel egy lehetséges projektet, akkor ki kell számítani annak nettó jelenértékét (NPV), és ha ez pozitív, akkor érdemes belevágnia abba. A valós lehetőségek elmélete feltételezi, hogy a cégeknek több választási lehetősége van arra nézve, hogy mikor szeretnének befektetni. Más szóval a projekt olyan, mint egy lehetőség: lehet vele élni, de nem kötelező. Ahogy pénzügyi lehetőségeknél is, az itt is az érdekes kérdés, hogy mikor kell élni a lehetőséggel: biztosan nem akkor, ha nincs benne pénz (a beruházás költsége meghaladja az előny). A pénzügyi lehetőségekkel nem feltétlenül kell élni azonnal, amint azok a pénzt jelentenének (tehát ha a bevételek meghaladják a költségeket). Lehetséges, hogy előnyösebb várni addig, amíg az lényegesen több pénzzel kecsegtet (vagyis a bevételek messze meghaladják a költségeket). Hasonlóképpen, a vállalatoknak nem feltétlenül tanácsos befektetni azonnal, amint a projekt NPV értéke pozitív. Talán előnyösebb várni. A legtöbb vállalat befektetési lehetőségei sok vezetői opciót hordoznak magukban. Vegyünk például egy olaj társaságot, amelynek főnökei úgy gondolják, hogy felfedeztek egy olajmezőt, de bizonytalanok azt illetően, hogy az mennyi olajat tartalmaz, illetve hogy mennyi lesz az olaj ára, ha megkezdik a kitermelést. Az első verzió: megvásárolni vagy lízingelni a földet, és kideríteni? A második lehetőség: ha találnak olajat, megkezdeni a kitermelést? Az, hogy éljenek-e ezekkel a lehetőségkkel függ majd az olaj árától, és attól, hogy az feltehetően milyen irányba mozdul majd el a jövőben. Mivel az olajárak erősen ingadozóak, így lehetséges, hogy nincs sok értelme a kitermelés megkezdésének és a projekt elindításának addig, amíg az olaj ára messze meg nem haladja azt az árat, amelyen a hagyományos befektetési elmélet szerint az NPV pozitív. Az ingatlanvagyonra vonatkozó opciók leginkább olyanok, mint a pénzügyi opciók (mondjuk egy részvény opció). A hasonlóság az, hogy ezeket lehet - legalábbis elméletben mindenképp - hasonló eljárás alapján értékelni. Az olajtársaság esetében például ha a föld értéke megfelelően viszonyul a foglaló értékéhez (vételi jog), és az extra beruházás, amely a termelés megkezdéséhez szükséges megfelelően viszonyul a lehívási árhoz (a pénzösszeghez, amelyet ki kell fizetni, ha az opcióval élnek). Ahogy pénzügyi lehetőségek esetében, minél hosszabb idő áll rendelkezésre az opció lejártáig, és minél változékonyabb a mögöttes eszköz ára (ebben az esetben az olajé), annál többet ér az opció. Ez az elmélet. A gyakorlatban a pénzügyi lehetőségek árazása gyakran trükkös, és a valós lehetőségek értékelése még nehezebb.