Közgazdaságtudományi legismertebb hiábavalóságait egyik van az elvégzendő munka – munkaerõ – amelyek kevesebb vagy több munkahely létrehozásához a különböző módon kell osztani egy átalányösszeg rögzített mennyiségű fogalmát. Például tegyük fel, hogy mindenki dolgozott 10 % kevesebb óra. Cégek kellene bérelni több munkavállalót. Hé presto munkanélküliség zsugorítani lenne. 1891, Közgazdász, D. F. Schloss, leírt, ilyen gondolkodás labor hiba átalányösszegeket, mert a valóságban, az elvégzendő munka mennyisége nem rögzített. Kormány kiszabott korlátozásokat az összeg emberek munka is ténylegesen csökkentheti a munkaerő-piaci, növelve ezáltal a munkanélküliség hatékonyságát. Rövidebb munkaidőben további munkahelyeket teremt, csak akkor, ha a heti fizetős is csökkenteni, (ahol a munkavállalók valószínűleg ellenállni) egyébként az egységnyi kibocsátás költségek emelkedni fog. Nem minden élőmunka költségek, ledolgozott órák számát zenéknél. Fix költségek, mint például a toborzási és a képzési, is lehet jelentős, így a vállalkozásnak több, mint egy teljes-időzítő két részmunkaidőben bérlése fog kerülni. , Így a munkahét vágással emelje az egységnyi kibocsátás átlagos költségei, és cégek labor teljes elérhetőségénél vásárolni okozhat. Jobb úgy, hogy a munkanélküliség csökkentése keresletének ösztönzése, és így növeli a kimeneti; egy másik, hogy a munkaerő-piaci rugalmas, nem kevesebb.